Új szakmai vezető a fejlesztőknél
Jeges Dániel felel az SCM fejlesztésekért
Budapest - 2009. szeptember 24. - Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy munkatársát, Jeges Dánielt nevezte ki egyik fejlesztési csapatának élére. A szakember új pozíciójában a magyar fejlesztési központ, a 220 főt foglalkoztató SAP Labs Hungary 108 fős M&SCM (ipari megoldások és ellátási lánc menedzsment) csapatának vezetőjeként felel a globális M&SCM szoftverportfólió helyi fejlesztéséért.
Jeges Dániel 2006-ban csatlakozott a szoftvercéghez. Az SAP előtt többek között a Coca-Cola egyik cégénél töltött be igazgatói posztot. A 37 éves szakember jelentős külföldi tapasztalatokkal rendelkezik, dolgozott már Szerbiában, Lettországban, Horvátországban.
Az M&SCM igazgató feladata, hogy megvalósítsa az end-to-end szolgáltatást a német SAP központ fele. Ennek realizálásával a szükséges igények felmérésén túl, a szoftver tervezés és kivitelezésen át, az elsődleges karbantartásig olyan komplex szolgáltatást lesz képes nyújtani szakterületén, mellyel immár nem az ár, hanem a hozzáadott érték biztosításával emelkedik ki az SAP magyar fejlesztőközpontja a többi SAP Labs közül.
Az angol, orosz, szerbhorvát nyelveken is beszélő gépészmérnök jelenleg MBA tanulmányait folytatja.
Az SAP-ról
Az SAP az üzleti szoftvermegoldások vezető nemzetközi szállítója* olyan alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal, amelyek több, mint 25 ágazatban segítenek a különböző méretű cégeknek a legjobb működés elérésében. A cég a világ 120 országában több, mint 89 000 ügyféllel rendelkezik (ez tartalmazza a Business Objects felvásárlása során szerzett ügyfeleket).
Az SAP részvényeit a világ több tőzsdéjén jegyzik, így a frankfurti és a New York-i (NYSE) tőzsdén is,"SAP" ticker kód alatt. Bővebb információkat a www.sap.com címen talál.(*) Az SAP definíciója szerint az üzleti szoftvermegoldások körét az integrált vállalatirányítási (ERP) rendszerek és a kapcsolódó szoftvermegoldások alkotják.
Az SAP Hungary Kft-ről
Az SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik legnagyobb szoftver cége, amelynek fejlődése a hazai üzleti és gazdasági körökben igazi sikertörténetnek számít. A magyar piacon közel két évtizede jelen lévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60%-ának üzleti megoldásszállítója, hanem az elmúlt évek során a kis- és közepes vállalatok megbízható partnerévé is vált. Nagyvállalati termékeit széles körben használják a versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatásban is, míg kis- és közepes vállalatokat megcélzó portfoliója (az SAP Business All-in-One és az SAP Business One rendszerek) bármilyen méretű,és bármely iparágban tevékenykedő cég üzleti folyamatait képes hatékonyan irányítani. A jelenleg Magyarországon mintegy 500 főt foglalkoztató SAP Hungary Kft. tanácsadási és oktatási tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az SAP mára a magyar informatikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon.
Copyright © 2009 – SAP AG.
Minden jog fenntartva. Az SAP, R/3, xApps, xApp, SAP NetWeaver, Duet, PartnerEdge, ByDesign, Business ByDesign és az itt említett egyéb termékek és szolgáltatások, valamint azok logói az SAP AG védjegyei vagy Németországban és a világ több más országában bejegyzett márkanevei. A Business Objects és a Business Objects logó, BusinessObjects, Crystal Reports, Crystal Decisions, Web Intelligence, XCelsius és az itt említett egyéb Business termékek és szolgáltatások, valamint azok logói a Business S.A. védjegyei, vagy az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett márkanevei. A Business Objects az SAP vállalata. Az összes többi termék és szolgáltatás neve az adott cég védjegye. Az ebben a dokumentumban foglalt adatok csak tájékoztatásul szolgálnak. A termékek országonként eltérhetnek.
Az anyagok tartalma elõzetes értesítés nélkül megváltoztatható. Az anyagokat az SAP és leányvállalatai („az Csoport”) kizárólag tájékoztatás céljából készítették, így azok nem minõsülnek semmilyen garanciavállalásnak. Az SAP Csoport nem vállal felelõsséget az anyagok esetleges hibáiért vagy szövegkihagyásaiért. Az SAP Csoport termékeire és szolgáltatásaira érvényes garanciákat – amennyiben ilyenek fennállnak – az adott termékre illetve szolgáltatásra vonatkozó kifejezett garanciavállalási nyilatkozat ismerteti. Jelen dokumentum tartalma nem értelmezhetõ további garanciavállalásként.